Egy orvos a professzionális, és az amatőr atlétáknak
A sportorvoslás talán az egyik legfiatalabb orvosi szakágazat, melynek célja nem kevesebb, mint a sportolók tevékenységének fejlesztése, a betegségektől, sérülésektől való prevenció és a sportolás következtében létrejött sérülések illetve betegségek kezelése. A sportorvosi szakma egyre nagyobb népszerűségnek örvend, s a világon mindenhol nagy becsben tartják őket, munkájukat, hiszen a nemzet sportolóit látják el, s sok múlhat a tevékenységükön.
A sportorvos, illetve a sportegészségügy feladata azonban nem csak a mozgás következtében létrejövő változások vizsgálata, hanem éppen ellenkezőleg, a kevés mozgás következtében létrejövő kórképek felismerésében, diagnosztizálásában, kezelésében is részt vesz. Mindenek előtt nagyon fontos a prevencióban, a megelőzésben lévő szerepe, hiszen nem csak a sportolóknak a sérüléseit, betegségeit előzheti meg, hanem az amatőr sportkedvelők számára is segítséget nyújt.
A sportorvos feladatkörébe tartozik ezeken kívül, a szűrővizsgálatok elvégzése, orvosi igazolások, engedélyek kiállítása, a sportoló teljesítményének szabályos úton való fokozása.
Székesfehérvári sportorvos szakértőnk kiemelten fontosnak tartja az illegális teljesítményfokozók, illetve dopping ellenes munkát. A sportolók figyelmét mindig fel kell hívni a veszélyekre, a jogi és szociális (társadalmi megvetés) következményekre, továbbá az etikai aggályokra.
Ezen feladatkörökön túl hatáskörébe tartozik a betegség vagy sérülés következtében létrejövő sportolással kapcsolatos kényszerszünet visszavonása, a sporthoz szükséges megfelelő környezet szabályozása, biztonságossá tétele, mindennemű károsító hatás kivédése, s a krónikus betegségek prevenciója.
Kevesen tudják, de a sportorvos tevékenységeihez tartozik a lakosság számára megszervezett sportnapok, mozgással, egészséggel, sporttal kapcsolatos mozgalmak megszervezése, melyet szoros együttműködésben kell terveznie az oktatási és közegészségügyi szervezetekkel.
A sportorvos feladata, hogy a sportolóval utazzunk nemzetközi vagy hazai versenyek alkalmával, s támogassa, felkészítse a szervezetét a rá váró megpróbáltatásokra, illetve ellássa sérüléseit, kezelje betegségét.