A myeloma multiplex prognózisa
A myeloma multiplex a vérképzőszervük, azaz a csontvelő daganatos megbetegedése. Konkrétabban a
plazmasejteké. Mint minden sejt, fejlődésük során egy őssejtből keletkezik, majd a szerepe eldől. A
plazmasejtek ezen fejlődésük során károsodnak, és így nem képes normális vért képezni a csontvelő.
Valamint, a szervezet immunglobulinjai is rosszak lesznek, ezért az immunrendszer gyengévé válik.
Ez a betegség a csontvelőt érinti, legfőbb tünete a csontfájdalom és a csontritkulás miatti csonttörések.
A páciens vérszegény lesz, ezért folyton fáradt, gyenge és levert lesz. A szervezetben felszaporodik a
kalcium, majd veseelégtelenség áll be, és szívelégtelenség.
A beteget először csak megfigyelés alatt tartják, amíg tünetmentes, majd a csontfájdalom kezdetén
alkalmazzák már a kemoterápiát is.
Kombinált kemoterápiát alkalmaznak, több összetételű gyógyszerekkel. A kemoterápia tünetmentessé
teheti a páciens hosszabb időre is. De mindenféleképpen javul az állapota.
A kemoterápia mellett az őssejtterápia is segít. Őssejtterápiát alkalmazva a betegség teljesen
megszűnhet. A gyógyulás esélye igen nagy.
Myeloma multiplexszel évekig lehet élni, persze a késői diagnózis rontja a betegség prognózisát. De
az időben kivizsgált betegség, és az agresszív terápia nagyban javítja a gyógyulási esélyeket, főleg az
őssejtterápia.
Rengetegen élnek manapság ezzel a betegséggel, de a kemoterpia javít a kóros vérképen.