A gyerekek hányással kapcsolatos problémáinak kezelése

 

 

A hányás, hányinger változatos időközönként jelentkezhet, így megkülönböztetünk acut, váratlanul fellépő illetve krónikus, hosszútávon jelentkező hányást.

A legfontosabb dolog, amit először is tisztázni kell, hogy mi a hányás kiváltó oka, ezért részletes anamnézist vesznek fel a szülő és a gyermek segítségével. Ezt követően pedig alapos vizsgálatnak vetik alá a kis beteget. Sok esetben meglepődnek, sőt, felháborodnak a szülők, hogy miért kell ennyi vizsgálatnak alávetni, „szenvedésnek kitenni” az amúgy is gyenge csöppséget, de fontos megjegyezni, hogy a hányás igen komoly, súlyos állapotok jelzője is lehet, s a vizsgálatok a gyermek érdekében készülnek.

hányás.png

 

A hányásnak igen sok oka lehet, melyek közül a leggyakoribbak a gyulladások például középfülgyulladás, mandulagyulladás vagy fertőzések. Ezen kívül vakbélgyulladás, reflux, vesekő, diabetes mellitus, daganatos megbetegedések, traumák, sérülések, laktóz érzékenység, mérgezések, megromlott ételek, de akár migrén is okozhatja a hányást. Mint látható nagyon sokféle, sokrétű betegség lehet a kiváltó ok, s mindegyik betegségnek más-más, egyéb tünetei vannak, ezért is nagyon fontos további vizsgálatok elvégzése, hogy idejében kiderülhessen mi a probléma, s a gyermek hamar meggyógyuljon.

Debreceni gyermekorvos szakértőnk elmondása szerint, a hányó gyermek ápolása során a legfontosabb a folyadékpótlás. Hogy mennyi folyadékra van szüksége a kis betegnek befolyásolja az, hogy hány éves, milyen gyakoriak a hányások, mennyi a hányás mennyisége, mekkora a kiszáradás mértéke. Ugyanis van egy határ az emberi szervezetben, melyet a kiszáradás elért, az további hányást generál. Ez az állapot, circulus vitiosus, azaz ördögi kör, ekkor sürgős iv. volumenpótlás szükséges.

Mint említettük nem mindegy a kor sem, hiszen egy tinédzser hányását (ha nem vészes mértékű) lehet otthon is kezelni, míg például ha egy csecsemő produkálja ezt a tünetet, azonnal kórházi ellátásba veszik. Ennek oka, hogy a hányás során a csecsemő sokkal több folyadékot veszít, mint a tinédzser.

 

Mit tegyünk otthon?

 

Gyakran itassuk gyermekünket, lehetőleg ízetlen, szénsavmentes italokkal, tehát szénsavmentes vízzel vagy cukros teával. Figyeljük meg a hányás mértékét, gyakoriságát és azzal arányosan forszírozzuk a folyadékbevitelt. Ki kell emelni, hogy lehetőség szerint inkább negyedóránként, egy-másfél deciliter folyadékot itassunk meg a beteggel, így lényegesen több folyadékot tudunk pótolni.

Nem csak a maga a folyadék, hanem a folyadékkal vesztett ionok pótlása is kulcsfontosságú. Sajnos azonban ebben az állapotban, nem etethetjük meg gyermekünkkel az otthoni normális házi koszt, ámde sós ropi, keksz, sajtos tallér rágcsálása kedvezően hathat, mind az ionháztartásra, mind az általános állapotra, közérzetre.

Nagyon fontos, hogy minden esetben jól figyeljük meg a hányás állagát, szagát, tartalmát, színét, hiszen ezen információk kulcsfontosságúak lehetnek. Sok, gyakori hányás, vérhányás esetén azonnal forduljunk orvoshoz!

 

Hányás csillapítása során, ültessük a gyermeket az ágy szélére, kezünket helyezzük a homlokára, s bíztassuk, hogy vegyen lassan, jó mély levegőt. Ügyeljünk rá, ha fekszik, nehezen mozog, hogy jelezze, ha hánynia kell, s ültessük fel, nehogy aspiráljon!